Az új bérletek a korábbiaknál is egyszerűbb megoldást kínálnak, hiszen a napi ingázáshoz és a hétvégi kirándulásokhoz mostantól elegendő egyetlen közös (busz+vonat) bérletet váltani. Az új vármegyebérlettel a vármegye határain belül, az országbérlettel pedig az egész országban utazhatunk a helyközi buszokon és a vonatokon egyaránt.
Az egy-egy vármegye területére érvényes teljesárú bérlet csupán 9450 forintba, a diák bérlet pedig mindössze 945 forintba kerül havonta, de akkor is csak 18900, illetve 1890 forintot kell fizetned, ha a Magyarország egész területére érvényes országbérletet választod.
Az új vármegye- és országbérlet olcsó, egyszerű és korlátlan.
Csak egyre: a MÁV-START üzemeltetésében lévő Balatonfenyvesi Kisvasúton, azaz Balatonfenyves és Somogyszentpál, illetve Csisztafürdő között közlekedő vonatokkal a Somogy vármegyei bérlettel és országbérlettel is lehet majd utazni.
Ugyanakkor nem lesz érvényes az új bérletfajta a többi kisvasútra és a Gyermekvasútra.