Az új bérletek a korábbiaknál is egyszerűbb megoldást kínálnak, hiszen a napi ingázáshoz és a hétvégi kirándulásokhoz mostantól elegendő egyetlen közös (busz+vonat) bérletet váltani. Az új vármegyebérlettel a vármegye határain belül, az országbérlettel pedig az egész országban utazhatunk a helyközi buszokon és a vonatokon egyaránt.
Az egy-egy vármegye területére érvényes teljesárú bérlet csupán 9450 forintba, a diák bérlet pedig mindössze 945 forintba kerül havonta, de akkor is csak 18900, illetve 1890 forintot kell fizetned, ha a Magyarország egész területére érvényes országbérletet választod.
Az új vármegye- és országbérlet olcsó, egyszerű és korlátlan.
Most már igen! 2023. július elsejétől a helyjegyköteles vonatok 2. osztályú kocsijaiban is utazhatsz országbérlettel, csupán egy helyjegyet kell előre megváltanod hozzá.
Fontos tudni, hogy az 1. osztályú kocsikat, illetve a prémium szakaszt továbbra sem lehet országbérlettel igénybe venni. (Nem, még kocsiosztály-különbözet megvásárlásával sem.)
Ha az InterCity vonat feláras és nem feláras kocsikkal is közlekedik, akkor a felármentes kocsikban természetesen továbbra sem kell helyjegyet vásárolnod az országbérlet mellé. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a helyjegyköteles vonatot az út felármentes szakaszán vennéd igénybe: ilyenkor szintén nem szükséges helyjegyet vásárolni, elég az országbérlet.
A legegyszerűbben úgy tájékozódhatsz, ha a menetrendi keresőben az „Utasok és kedvezmények” menüpontban megjelölöd, hogy rendelkezel országbérlettel. Ezt követően az útvonaltervezésnél az app már automatikusan mutatja, hogy a kiválasztott vonatra kell-e helyjegyet is váltanod. (Természetesen a helyjegyet is megvásárolhatod online.)
Hasznos tipp: a helyjegy köteles vonatokon korlátozott számban állnak rendelkezésre a helyek, így természetesen a helyjegyek is elfogyhatnak. Ha biztosra akarsz menni, váltsd meg a helyjegyedet még az utazás napja előtt. Ezzel ráadásul még pénzt is spórolhatsz: InterCity vonatokra a helyjegy az utazás napját megelőzően ugyanis csak 650 Ft-ba, az utazás napján azonban már 990 Ft-ba kerül.
Vármegyebérlettel nem veheted igénybe ezeket a vonatokat, így az ilyen bérlethez helyjegyet sem vásárolhatsz.
Ha az InterCity vonat feláras és nem feláras kocsikkal is közlekedik, úgy a felármentesen igénybevehető kocsikban a vármegyebérlet is használható.
Ugyanez a helyzet akkor, ha a helyjegyköteles vonatot az út felármentes szakaszán vennéd igénybe: ilyenkor a vármegyebérlettel is utazhatsz.
Fontos tudni, hogy az 1. osztályú kocsikat, illetve a prémium szakaszt továbbra sem lehet országbérlettel igénybe venni. (Nem, még kocsiosztály-különbözet megvásárlásával sem.)
A fő szabály persze ezekben az esetekben is érvényes: a vármegyebérlet csak a vármegye határain belül vehető igénybe.
A feláras vonatokról, valamint azok felármentes szakaszairól a menetrendi keresőinkben is találsz információt, továbbá itt is részletesen foglalkozunk a témával.
Ha mégis bizonytalan vagy, hívd bátran a MÁVDIREKT-et a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon (továbbá a 20-as, 30-as, 70-es előhívóval a 499 4999 telefonszámon)!
Ezeket a szakaszokat a menetrendi hirdetményekben külön jelöljük, de az érintett szakaszokon természetesen a hangosbemondón keresztül is tájékoztatjuk az utasokat.
A helyjegyköteles vonatok (és főként azok felármentes szakaszainak) teljes listája ide kattintva érhető el.*
A menetrendben megjelölt InterCity-vonatok jellemzően az alábbi szakaszokon vehetők igénybe helyjegy nélkül, pusztán vármegye- vagy országbérlettel:
*Az 1-es vasútvonal felújítása kapcsán 2023. szeptember 18-tól változások várhatók, melyről ide kattintva és a mav.hu/egyesvonal oldalon találhatók részletes információk.
Ha mégis bizonytalan vagy, hívd bátran a MÁVDIREKT-et a +36 (1) 3 49 49 49 -es telefonszámon (továbbá a 20-as, 30-as, 70-es előhívóval a 499 4999 telefonszámon)!
Igen, ezeket a járatokat az új bérletekkel távolsági kiegészítő jegy megvásárlása nélkül is igénybe veheted.